B típusú szurkolói kártyát vezet be a Ferencváros

A Ferencváros B típusú szurkolói kártyát vezet be, amelyhez nem kell a vénaszkenneres regisztráció.

   

Erről Kubatov Gábor klubelnök nyilatkozott hat nappal az után, hogy Facebook-oldalán bejelentette: a Fradi-tábor november 4-én, a Debrecen elleni hazai bajnoki labdarúgó-mérkőzésen visszatér a stadionba, miután sikerült megállapodni a távolmaradásukkal eddig tüntető szurkolókkal.
    

"Megállapodtunk, de hogy ki győzött, illetve ki kit győzött le, arra az a válaszunk: egyikünk sem, pontosabban a Ferencváros nyert ezzel a megegyezéssel" - mondta szerdán Kubatov Gábor. Hozzátette: a 2014 nyara, az új stadion átadása óta, az új beléptetési feltételek miatt távolmaradó drukkerekkel másfél éves tárgyalássorozat után jutottak el a megegyezésig. Az elnök kiemelte: a megállapodás leglényegesebb pontját le sem írták, de mindkét fél egyetértett vele: bizonyos kereteken belül a stadionokban a szurkolói kultúrának változnia kell.
    


"A szurkolói csoportok vezetői és ötszáz drukker a vénalenyomatának megadásával szurkolói kártyát váltott ki, a többieknek B típusú kártyát tudunk adni, amihez nem kell vénalenyomatot adni" - mondta a klubvezető. Kiemelte: négy szektorba lehet így bemenni, a belépéshez az érvényes jegy és a kártya mellett fényképes igazolványra is szükség lesz.
    


Kubatov Gábor elmondta: adott esetben a lelátón történt események egyértelmű és objektív megítélésére tesznek kísérletet, a következmények pedig vonatkoznak a drukkerekre és a biztonsági szolgálat embereire is.
    


"Nincs a stadionnak olyan pontja, amelyet ne látna kamera. Egyértelműen le van írva, milyen kihágásért milyen büntetés jár. Az ügyekkel foglalkozó, és azokban bizonyítékok alapján döntést hozó fegyelmi testület a szurkolói csoportok és a klub delegáltjaiból áll" - mondta az elnök. Hozzátette: akit ilyen fegyelmi alapján büntetnek meg, attól elveszik a B típusú kártyát, és csak a vénaszkenneres kártyával tud visszatérni.
    


"A Debrecen ellen olyan teltház lesz a stadionban, mint a huzat" - bizakodott az elnök, aki elárulta: nyitottak a későbbi bővítésre, de most inkább annak örülnek, hogy eddig a pontig eljutottak.
    


Újságírói kérdésre Kubatov Gábor elmondta: a korábbi ügyekre, szurkolóktól kapott halálos fenyegetésekre fátylat borított. 
    


"A Ferencváros érdekeit helyeztük előtérbe, most már semmi akadálya nem lesz annak, hogy a csapat és a tábora is elfoglalja méltó helyét a magyar futballban" - mondta a szurkolói csoportokat képviselő Hamberger Ádám. Hozzátette: visszatér az Üllői útra az a hangulat, amely a Fradi-pályát mindig is jellemezte.
    

"Ez az ellenségeinknek, ellenfeleinknek nem túl jó hír, nem úgy a fradistáknak" - tette hozzá. "Nagy számháborúba" nem kívánt belemenni, de határozottan kijelentette, hogy a mostani változással rendelkezésre bocsátott lelátói részt, a hétezer helyet biztosan megtöltik.

forrás: MTI
Show comments
Hide comments

0 Komentar:

Megjegyzés küldése

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

 

About

Blog berisi catatan tentang apa saja khususnya blogging. Sekadar berbagi informasi, pengalaman, atau pengetahuan.

Labels

1division-tabella 1division2-tabella 2 2division norra gotaland-tabella 2division-tabella 5 gól adó adok-veszek alibaba all star állatkert am.foci am.foci eredmények antik aranycsapat aranyköpés Arjen Robben átigazolás atlético madrid autó autópálya balaton sound baleset balhé barcelona baseball bayern münchen belgian third league-tabella benzin biliárd bkk bl bl-tabella bor box brexit bulvár bundesliga bundesliga-tabella bundesliga2-tabella busz büntetés casino celeb képek cfa-tabella challenge league-tabella chelsea coppa italia-tabella Cristiano Ronaldo csajos képek csalás Csányi Sándor csepel sc cska moszkva dabas dac Daniel Ricciardo danmarksserien-tabella Dárdai Pál David Beckham diáksport dns dopping dortmund dvsc dvtk eb edző egészség együnk finomat el el clásico el-tabella elektromos életrajz emlék építkezés érdekesség eredivisie-tabella eredmények erotika erste liga classic-tabella erste liga promotion-tabella esküvő eső et exqi league-tabella fa cup-tabella fa kupa facebook ferencváros fidesz fifa film fizetés fkf foci foci eredmények foci suli forma1 formula e futás gázolaj Georges Leekens get-liagen-tabella hagyaték hajduk split hal Harry herceg havazás hév hirdetés hma hockeyallsvenskan-tabella hoki hoki eredmények honvéd html hungaroring húsvét időjárás IFFHS ikea ikrek Inter internet ital játék jupiler league-tabella juventus kajak kakkonen-tabella kapcsolat káposzta kapus karácsony Karim Benzema kék-fény képek kézi kézi eredmények kiállítás koncert konyha korcsolya kosár kosár eredmények könyv közlekedés közvetítés kresz krikett krikett eredmények kritika kutya kvb la liga la liga-tabella league1-tabella leauge2-tabella lego leverkusen Lewis Hamilton liga adelante-tabella ligue 1-tabella ligue 2-tabella Lionel Messi liverpool logo lomantik lomtalanítás Luka Modric manchester united maraton megadta mercedes merénylet metró mind2 mk mls mls-tabella mlsz mobil képek Modric motor mozi nancy nasl-tabella national-tabella nb 1-tabetta nb 2 tabella nb1 nemteli nemzetek ligája Neymar Nikolics Nemanja nl nőnap olasz kupa oldalas óra Orbán Viktor orosz premier league-tabella öttusa parasport pdl-tabella pirotechnika planetárium pmfc poén politika premier league premier league-tabella program puskás akadémia Puskás Ferenc Puskás Ferenc-díj rallye rangadó real madrid red bull repülő robot röplabda röplabda eredmények rpl russian third league-tabella ryanair saláta Sebastian Vettel segunde b-tabella selfie seria a seria a-tabella seria b-tabella sérülés shl-tabella skoda snooker snooker eredmények sodoku sokXos spanyol kupa sport sportfogadás stadion star wars sunny super league-tabella superliga-tabella supra championship-tabella szerelem szerencsejáték szk szobor tabella takarítás támogatás tánc táplálkozás tél telefon tenisz eredmények terhesség tipp tippmix topklasse-tabella topklasse2-tabella tottenham tv újság u19-tabella udinese uefa újpest unibet us open-tabella usl pro league-tabella úszás utánpótlás ünnep valencia válogatott vasas vb vb-tabella vecsés veikkausliga-tabella vers videó videoton vízilabda wada wbo who wizzair wolverhampton ykkonen-tabella zene Zlatan Ibrahimovic