A 90 éve született Kubala Lászlóra emlékeztek a Ferencvárosnál

A Barcelona 90 éve született egykori sztárjára, a Ferencvárosból indult Kubala Lászlóra emlékeztek pénteken ünnepség keretében a Groupama Arénában, ahol egy vándorkiállítás nyílt a legendás labdarúgó tiszteletére. 

   


A rendezvényen Kubatov Gábor, az FTC elnöke ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy Kubala László első élvonalbeli bajnoki mérkőzését a Ferencváros színeiben játszotta, s egész életében azt vallotta, hogy a vére zöld-fehér, s amikor Budapesten járt, mindig ellátogatott a klubhoz.
    


"Kubala László szegénysorból indult és világsztár lett, ezzel bizonyította, hogy semmi sem lehetetlen, és sokak példaképévé vált" - fogalmazott Kubatov Gábor, aki kihangsúlyozta: az ünnepségnek az adott aktualitást, hogy az 1956-os forradalom idején ezen a napon döntött úgy a Ferencváros elnöksége, hogy visszaveszik a klub színeit, címerét és a nevét. 
    


A megemlékezés alkalmából Budapestre jött Kubala László családja is. Fia, Carlos azt mondta, nagyszerű érzés számukra, hogy visszatérhettek a gyökerekhez, s kiemelte, édesapját egy szívből jövő elkötelezettség kapcsolta a Ferencvároshoz.
    


"Régen volt ennyi Kubala ebben a stadionban" - zárta mondandóját.
    


A Barcelona képviseletében az a Josep Fusté elnöki tanácsadó méltatta Kubalát, aki elmondása szerint öt évig játszott együtt vele a katalán együttesben.
    


Kocsis Tibor, a Magyarok a Barcáért című film rendezője bejelentette, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, nemzetközi összefogással egész estés film készülhet Kubala Lászlóról.  
    


Tobak Csaba, a Fradi Múzeum igazgatója részletesen is ismertette Kubala László életútját. Mint felidézte, a kiváló labdarúgó 1945-ben, alig 18 évesen igazolt a Ferencvároshoz, ahol a másfél évet töltött, s ezalatt 50 bajnoki mérkőzésen 33 gólt szerzett. Ekkor a katonai behívó elől Csehszlovákiába távozott, mivel ott éltek felvidéki rokonai. Az SK Bratislava játékosa lett, s előbb mutatkozott be a csehszlovák, mint a magyar válogatottban. 
    


"A behívó azonban ott is utolérte, ezért visszaszökött, és a Vasas játékosa lett, a Fradi beleegyezésével" - elevenítette fel a történteket Tobak Csaba, aki kitért arra is, hogy Kubala 1948-ban a kommunista hatalomátvétel miatt Olaszországba menekült, majd eltiltása letöltése után 1950-ben a Barcelonához szerződött, amelyhez haláláig hű maradt.
    


A múzeumigazgató kiemelte: a Kuksinak becézett labdarúgó a Barcelonával négy bajnoki címet, két Vásárvárosok Kupáját nyert, valamint 1961-ben BEK-döntőt is játszott. Legsikeresebb kinti éve az 1952-es volt, amikor a Barca összesen öt kupát hódított el, s ez 2009-ig klubrekord volt.
    

A rendezvény végén bejelentették, hogy az öt serleg mind megtekinthető a Groupama Arénában pénteken megnyílt Kubala '90 vándorkiállításon, s külön kihangsúlyozták, ez az első alkalom, hogy ezek a trófeák elhagyták a Barcelona múzeumát. A november 20-ig látható tárlatot Sárfalvi Péter, a nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg.

forrás: MTI
Show comments
Hide comments

0 Komentar:

Megjegyzés küldése

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

 

About

Blog berisi catatan tentang apa saja khususnya blogging. Sekadar berbagi informasi, pengalaman, atau pengetahuan.

Labels

1division-tabella 1division2-tabella 2 2division norra gotaland-tabella 2division-tabella 5 gól adó adok-veszek alibaba all star állatkert am.foci am.foci eredmények antik aranycsapat aranyköpés Arjen Robben átigazolás atlético madrid autó autópálya balaton sound baleset balhé barcelona baseball bayern münchen belgian third league-tabella benzin biliárd bkk bl bl-tabella bor box brexit bulvár bundesliga bundesliga-tabella bundesliga2-tabella busz büntetés casino celeb képek cfa-tabella challenge league-tabella chelsea coppa italia-tabella Cristiano Ronaldo csajos képek csalás Csányi Sándor csepel sc cska moszkva dabas dac Daniel Ricciardo danmarksserien-tabella Dárdai Pál David Beckham diáksport dns dopping dortmund dvsc dvtk eb edző egészség együnk finomat el el clásico el-tabella elektromos életrajz emlék építkezés érdekesség eredivisie-tabella eredmények erotika erste liga classic-tabella erste liga promotion-tabella esküvő eső et exqi league-tabella fa cup-tabella fa kupa facebook ferencváros fidesz fifa film fizetés fkf foci foci eredmények foci suli forma1 formula e futás gázolaj Georges Leekens get-liagen-tabella hagyaték hajduk split hal Harry herceg havazás hév hirdetés hma hockeyallsvenskan-tabella hoki hoki eredmények honvéd html hungaroring húsvét időjárás IFFHS ikea ikrek Inter internet ital játék jupiler league-tabella juventus kajak kakkonen-tabella kapcsolat káposzta kapus karácsony Karim Benzema kék-fény képek kézi kézi eredmények kiállítás koncert konyha korcsolya kosár kosár eredmények könyv közlekedés közvetítés kresz krikett krikett eredmények kritika kutya kvb la liga la liga-tabella league1-tabella leauge2-tabella lego leverkusen Lewis Hamilton liga adelante-tabella ligue 1-tabella ligue 2-tabella Lionel Messi liverpool logo lomantik lomtalanítás Luka Modric manchester united maraton megadta mercedes merénylet metró mind2 mk mls mls-tabella mlsz mobil képek Modric motor mozi nancy nasl-tabella national-tabella nb 1-tabetta nb 2 tabella nb1 nemteli nemzetek ligája Neymar Nikolics Nemanja nl nőnap olasz kupa oldalas óra Orbán Viktor orosz premier league-tabella öttusa parasport pdl-tabella pirotechnika planetárium pmfc poén politika premier league premier league-tabella program puskás akadémia Puskás Ferenc Puskás Ferenc-díj rallye rangadó real madrid red bull repülő robot röplabda röplabda eredmények rpl russian third league-tabella ryanair saláta Sebastian Vettel segunde b-tabella selfie seria a seria a-tabella seria b-tabella sérülés shl-tabella skoda snooker snooker eredmények sodoku sokXos spanyol kupa sport sportfogadás stadion star wars sunny super league-tabella superliga-tabella supra championship-tabella szerelem szerencsejáték szk szobor tabella takarítás támogatás tánc táplálkozás tél telefon tenisz eredmények terhesség tipp tippmix topklasse-tabella topklasse2-tabella tottenham tv újság u19-tabella udinese uefa újpest unibet us open-tabella usl pro league-tabella úszás utánpótlás ünnep valencia válogatott vasas vb vb-tabella vecsés veikkausliga-tabella vers videó videoton vízilabda wada wbo who wizzair wolverhampton ykkonen-tabella zene Zlatan Ibrahimovic