Csepelen felavatták Czibor Zoltán és Tóth II József szobrát

Czibor Zoltánt és Tóth II Józsefet, az 1954-es svájci világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar labdarúgó-válogatott két játékosát együtt ábrázoló köztéri bronzszobrot avattak fel szombaton délelőtt a Csepel SC Béke téri stadionja előtt. 

   

Az angolok ellen aratott 1953-as, londoni 6-3-as diadal 64. évfordulóján, egyben a Magyar Labdarúgás Napján megtartott ünnepségen Borbély Lénárd, Csepel polgármestere beszédében kijelentette: a kerület régi adósságát pótolta, amikor emléket állított a legendás csepeli labdarúgóknak, az Aranycsapat két játékosának. 
   
"Mindketten tiszta szívű, lelkes sportember voltak, akik számára mindenek feletti érték volt a becsület, a tisztelet és a sportszerűség, ezért pályafutásuk példa lehet a ma fiataljai számára" - fogalmazott a polgármester. Borbély emlékezett arra, hogy az idén októberben elhunyt Tóth II József halála előtt egy interjúban megemlítette: az Aranycsapatból a "rongylábúnak" becézett, húsz éve meghalt Czibor Zoltánnal volt a legjobb viszonyban, akivel két éven át együtt játszottak a Csepeli Vasasban. 
   
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a két játékos együtt szerepelhetett az 1954-es vb-n, valamint az évszázad mérkőzésének visszavágóján, amikor a magyar válogatott Budapesten 7-1-re győzte le Angliát. Külön kiemelte, hogy Tóth II József végig a csepeli klub játékosa volt, ezért hűsége és kitartása sokat jelent a helyieknek.
   
Orbán Viktor üdvözlő levelét Németh Szilárd, Csepel országgyűlési képviselője olvasta fel. A kormányfő többek között azt írta: "az ország, a nemzet lelkét erősíti, ha vannak példaképei, akikre felnézhet, kiemelkedő eredményei, amelyek viszonyítási pontot jelenthetnek".
   
"Mi, ma élő magyarok még ennél is többet köszönthetünk az Aranycsapat tagjainak, mert ők világítottak rá a bennünk rejlő akaraterőre, mellyel a lehetetlen is legyőzhetővé vált" - fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint Czibor Zoltán és Tóth II József tevékeny részesei voltak az Aranycsapat példátlan sikereinek, s gólerős játékkukkal bizonyították, hogy "bátor, felemelt fejű és nagyra hivatott nemzethez tartoznak". 
   
Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Emlékév Testület elnöke szerint az Aranycsapat történelmet írt, s a világháború elvesztése után visszaadta az emberek hitét abban, hogy létezhet egy dolgos, békés és szabad Magyarország. Hozzátette: a 20. században az '56-os forradalom mellett az Aranycsapat tagjai szerezték a legnagyobb hírt és dicsőséget Magyarországnak.
   
Czibor Zoltán 1952-ben csepeli játékosként lett aranyérmes a helsinki olimpián, két évvel később azonban már a Bp. Honvéd futballistájaként szerepelt a vb-n, a válogatottban 43 alkalommal lépett pályára. Tóth II József a Csepeli Vasas és a Csepel SC labdarúgója volt, a nemzeti együttesben 12 találkozón szerepelt. Czibor Zoltán és Tóth II József Budapest és Csepel díszpolgárai. 
   
A köztéri szobor Budahelyi Tibor Munkácsy- és Ferenczy Béni-díjas, valamint Lelkes Márk Cserny-díjas szobrászművész közös alkotása.

forrás: MTI
Show comments
Hide comments

0 Komentar:

Megjegyzés küldése

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

 

About

Blog berisi catatan tentang apa saja khususnya blogging. Sekadar berbagi informasi, pengalaman, atau pengetahuan.

Labels

1division-tabella 1division2-tabella 2 2division norra gotaland-tabella 2division-tabella 5 gól adó adok-veszek alibaba all star állatkert am.foci am.foci eredmények antik aranycsapat aranyköpés Arjen Robben átigazolás atlético madrid autó autópálya balaton sound baleset balhé barcelona baseball bayern münchen belgian third league-tabella benzin biliárd bkk bl bl-tabella bor box brexit bulvár bundesliga bundesliga-tabella bundesliga2-tabella busz büntetés casino celeb képek cfa-tabella challenge league-tabella chelsea coppa italia-tabella Cristiano Ronaldo csajos képek csalás Csányi Sándor csepel sc cska moszkva dabas dac Daniel Ricciardo danmarksserien-tabella Dárdai Pál David Beckham diáksport dns dopping dortmund dvsc dvtk eb edző egészség együnk finomat el el clásico el-tabella elektromos életrajz emlék építkezés érdekesség eredivisie-tabella eredmények erotika erste liga classic-tabella erste liga promotion-tabella esküvő eső et exqi league-tabella fa cup-tabella fa kupa facebook ferencváros fidesz fifa film fizetés fkf foci foci eredmények foci suli forma1 formula e futás gázolaj Georges Leekens get-liagen-tabella hagyaték hajduk split hal Harry herceg havazás hév hirdetés hma hockeyallsvenskan-tabella hoki hoki eredmények honvéd html hungaroring húsvét időjárás IFFHS ikea ikrek Inter internet ital játék jupiler league-tabella juventus kajak kakkonen-tabella kapcsolat káposzta kapus karácsony Karim Benzema kék-fény képek kézi kézi eredmények kiállítás koncert konyha korcsolya kosár kosár eredmények könyv közlekedés közvetítés kresz krikett krikett eredmények kritika kutya kvb la liga la liga-tabella league1-tabella leauge2-tabella lego leverkusen Lewis Hamilton liga adelante-tabella ligue 1-tabella ligue 2-tabella Lionel Messi liverpool logo lomantik lomtalanítás Luka Modric manchester united maraton megadta mercedes merénylet metró mind2 mk mls mls-tabella mlsz mobil képek Modric motor mozi nancy nasl-tabella national-tabella nb 1-tabetta nb 2 tabella nb1 nemteli nemzetek ligája Neymar Nikolics Nemanja nl nőnap olasz kupa oldalas óra Orbán Viktor orosz premier league-tabella öttusa parasport pdl-tabella pirotechnika planetárium pmfc poén politika premier league premier league-tabella program puskás akadémia Puskás Ferenc Puskás Ferenc-díj rallye rangadó real madrid red bull repülő robot röplabda röplabda eredmények rpl russian third league-tabella ryanair saláta Sebastian Vettel segunde b-tabella selfie seria a seria a-tabella seria b-tabella sérülés shl-tabella skoda snooker snooker eredmények sodoku sokXos spanyol kupa sport sportfogadás stadion star wars sunny super league-tabella superliga-tabella supra championship-tabella szerelem szerencsejáték szk szobor tabella takarítás támogatás tánc táplálkozás tél telefon tenisz eredmények terhesség tipp tippmix topklasse-tabella topklasse2-tabella tottenham tv újság u19-tabella udinese uefa újpest unibet us open-tabella usl pro league-tabella úszás utánpótlás ünnep valencia válogatott vasas vb vb-tabella vecsés veikkausliga-tabella vers videó videoton vízilabda wada wbo who wizzair wolverhampton ykkonen-tabella zene Zlatan Ibrahimovic