FTC: szervezett támadás történt, eddig 11 embert azonosítottak

A Ferencvárosi Torna Club (FTC) szerint előre megszervezett, tudatos támadás, bűncselekmény történt a szombati labdarúgó-mérkőzés szünetében, amire nem lehetett felkészülni.

   

Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatón közölte, a klub eddig 11 embert azonosított százszázalékos bizonyossággal, az ő szurkolói kártyájukat már visszavonták, s a Ferencváros egyetlen sporteseményét sem látogathatják, amíg a vizsgálat le nem zárul.
   
Közülük kilencnek van B típusú kártyája, azaz most visszatérő drukkernek számít, ketten pedig olyanok, akik az új aréna megnyitása óta is jártak labdarúgó-mérkőzésekre. Köztük van P. Dávid, a Bonyhaként ismertté vált korábbi vezérszurkoló, aki kést vitt be a stadionba.   
   
A klub pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Baranyai Imre, az FTC biztonsági főnöke többször levetítette a stadion biztonsági kameráinak néhány felvételét. Ezeken látszott, hogy nem P. Dávid támadta meg a szurkolókat, az összetűzést egyértelműen a 30-40 fős, csuklyás szurkolói csoport kezdeményezte.
   
Nyíri Zoltán hangsúlyozta, hogy az FTC rendezőként érez valamifajta felelőséget, bár sportegyesületként nincs lehetősége megakadályozni, kivédeni egy olyan csoportosan elkövetett támadást, ami nem hirtelen felindulásból, hanem előre eltervezetten történt. Az elkövetők között volt olyan is, aki kétszer átöltözött a mérkőzés ideje alatt. 
   
A felvételeken az is látszott, hogy az eset közvetlen közelében tartózkodó biztonsági emberek nem avatkoztak közbe, a kríziskezelő beavatkozási egység tagjai pedig csaknem egy perc után jelentek meg.
   
Nyíri közölte, az általános vagyonőrök szervezett támadásra nem voltak felkészülve, a kríziskezelő egység pedig körülbelül ötven másodpercre volt a B szektortól, kifejezetten a szurkolói csoportok vezetőinek kérésére, a korábban megkötött megállapodásnak megfelelően. A biztonsági szolgálatnak ez a csoportja most visszatér az ultrák lelátórészéhez, a beavatkozás ideje lerövidül húsz másodpercre.
   
Megerősítette, hogy szorosan együttműködnek a rendőrséggel, minden adatot és információt átadtak a nyomozáshoz, mivel "bűncselekmény történt".
   
"Egy kést megtalálni nagyon nehéz, előfordul, hogy elrejtik a téli ruházatban. A beengedésnél a biztonsági szolgálat nem végezhet olyan motozást, mint például a rendőrség emberei. A következő időszakban is a törvényeknek megfelelő, de részletesebb, alaposabb, a lehető legszigorúbb lesz az átvizsgálás" - szögezte le.
   
"Mindenkinek a felelősségét vizsgáljuk, a biztonsági szolgálatét is, attól függetlenül, hogy együtt dolgozunk. Objektív vizsgálatot folytatunk" - tette hozzá Nyíri.
   
A klubvezetéssel folytatott hosszú tárgyalássorozat eredményeként a szombati FTC-DVSC (2-1) bajnokin tértek vissza a korábban a vénaszkenneres regisztráció miatt sztrájkoló keménymag tagjai. A meccs szünetében verekedés tört ki a hazai drukkerek között és késelés is történt. Egy ember könnyebben, kettő pedig súlyosan megsérült.
   
Az operatív igazgató jelezte, mindkét súlyos sérült elhagyta a kórházat.
   
Elmondta, véleményük szerint újabb biztonsági intézkedésekre nincs szükség, az eddig megszokott, három és fél éven keresztül már jól bevált szabályokat visszaállítják.
   
Kifejtette: a szurkolói csoportokkal kötött közelmúltbeli megegyezés értelmében az úgynevezett kríziskezelő egységet kivonták a B szektor alól, most viszont vissza fog térni, vagyis nem növelik a biztonsági személyzet létszámát, de átcsoportosítást végeznek.
   
Arra reagálva, hogy a klub szombat óta nem válaszolt az esettel kapcsolatos megkeresésekre, Volly György, az FTC kommunikációs igazgatója mind az 59 beérkezett kérdést felolvasta, és azokra egyenként reagáltak. Mivel a rendőrségi nyomozás során lefoglalt kamerafelvételek bizonyítási eszközt képeznek, ezeknek a nyilvánosságra hozatalát a büntetőeljárásról szóló törvény rendelkezései nem tesznek lehetővé. 
   
Nyíri közölte, sportegyesületként nem tisztük vizsgálni a szurkolóik múltját, vagyis nem tudják, hogy P. Dávid büntetett előéletű-e.
   
Az interneten terjedő egyik mobiltelefonnal készített videófelvételen látszik, hogy P. Dávid nem a vénalenyomatos azonosításra alkalmas kapun ment be az aréna területére. Erről Nyíri Zoltán elmondta, hogy a korábbi vezérszurkoló megpróbált bemenni a szkenneres kapun, de erre nem volt lehetősége, mert a keze be volt kötve, Ezért az úgynevezett problémakapun jutott be, amit meccsenként átlagosan 40-50 ember használ, akiknél valamiért nem működik a szkenner. A belépésnél ellenőrizték P. Dávid jegyét és szurkolói kártyáját is.
   
Emlékeztetett arra, hogy a stadionba visszatérő szurkolói csoportok vezetőivel kötött megállapodás része volt az is, hogy az eddig bejáró drukkerek közül senkinek nem esik bántódása.
   
Egyben kijelentette, nem tartanak attól, hogy a stadionban felüti a fejét az agresszió és a félelem, mert három és fél év után ez volt az első, és reményeik szerint az utolsó ilyen eset.
   
A közelmúltbeli megegyezés mellett kitartanak, csütörtökön találkoztak a szurkolók képviselőivel, és biztosították egymást arról, hogy a "provokatív, előre eltervezett támadás" miatt nem rúgják fel a megállapodásukat.
   
"Fergeteges hangulatú este volt, amit beárnyékolnak a történtek, de szerintünk bevált az a megállapodás, amit a klubelnök kötött a szurkolókkal - tette hozzá Nyíri Zoltán, aki elárulta, részben hallgatólagos beleegyezésüket adták a pirotechnikai eszközök használatához a DVSC elleni meccs előtt.
   
Az MLSZ fegyelmi bizottsága kedden úgy döntött, hogy az FTC-nek hárommillió forint büntetést kell fizetnie, és a következő három bajnoki mérkőzésén öt szektort zárva kell tartania.

forrás: MTI
Show comments
Hide comments

0 Komentar:

Megjegyzés küldése

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

 

About

Blog berisi catatan tentang apa saja khususnya blogging. Sekadar berbagi informasi, pengalaman, atau pengetahuan.

Labels

1division-tabella 1division2-tabella 2 2division norra gotaland-tabella 2division-tabella 5 gól adó adok-veszek alibaba all star állatkert am.foci am.foci eredmények antik aranycsapat aranyköpés Arjen Robben átigazolás atlético madrid autó autópálya balaton sound baleset balhé barcelona baseball bayern münchen belgian third league-tabella benzin biliárd bkk bl bl-tabella bor box brexit bulvár bundesliga bundesliga-tabella bundesliga2-tabella busz büntetés casino celeb képek cfa-tabella challenge league-tabella chelsea coppa italia-tabella Cristiano Ronaldo csajos képek csalás Csányi Sándor csepel sc cska moszkva dabas dac Daniel Ricciardo danmarksserien-tabella Dárdai Pál David Beckham diáksport dns dopping dortmund dvsc dvtk eb edző egészség együnk finomat el el clásico el-tabella elektromos életrajz emlék építkezés érdekesség eredivisie-tabella eredmények erotika erste liga classic-tabella erste liga promotion-tabella esküvő eső et exqi league-tabella fa cup-tabella fa kupa facebook ferencváros fidesz fifa film fizetés fkf foci foci eredmények foci suli forma1 formula e futás gázolaj Georges Leekens get-liagen-tabella hagyaték hajduk split hal Harry herceg havazás hév hirdetés hma hockeyallsvenskan-tabella hoki hoki eredmények honvéd html hungaroring húsvét időjárás IFFHS ikea ikrek Inter internet ital játék jupiler league-tabella juventus kajak kakkonen-tabella kapcsolat káposzta kapus karácsony Karim Benzema kék-fény képek kézi kézi eredmények kiállítás koncert konyha korcsolya kosár kosár eredmények könyv közlekedés közvetítés kresz krikett krikett eredmények kritika kutya kvb la liga la liga-tabella league1-tabella leauge2-tabella lego leverkusen Lewis Hamilton liga adelante-tabella ligue 1-tabella ligue 2-tabella Lionel Messi liverpool logo lomantik lomtalanítás Luka Modric manchester united maraton megadta mercedes merénylet metró mind2 mk mls mls-tabella mlsz mobil képek Modric motor mozi nancy nasl-tabella national-tabella nb 1-tabetta nb 2 tabella nb1 nemteli nemzetek ligája Neymar Nikolics Nemanja nl nőnap olasz kupa oldalas óra Orbán Viktor orosz premier league-tabella öttusa parasport pdl-tabella pirotechnika planetárium pmfc poén politika premier league premier league-tabella program puskás akadémia Puskás Ferenc Puskás Ferenc-díj rallye rangadó real madrid red bull repülő robot röplabda röplabda eredmények rpl russian third league-tabella ryanair saláta Sebastian Vettel segunde b-tabella selfie seria a seria a-tabella seria b-tabella sérülés shl-tabella skoda snooker snooker eredmények sodoku sokXos spanyol kupa sport sportfogadás stadion star wars sunny super league-tabella superliga-tabella supra championship-tabella szerelem szerencsejáték szk szobor tabella takarítás támogatás tánc táplálkozás tél telefon tenisz eredmények terhesség tipp tippmix topklasse-tabella topklasse2-tabella tottenham tv újság u19-tabella udinese uefa újpest unibet us open-tabella usl pro league-tabella úszás utánpótlás ünnep valencia válogatott vasas vb vb-tabella vecsés veikkausliga-tabella vers videó videoton vízilabda wada wbo who wizzair wolverhampton ykkonen-tabella zene Zlatan Ibrahimovic