Juhász Roland még egy szezont futballozna

Legalább még egy évig folytatná pályafutását Juhász Roland, a Videoton 95-szörös válogatott futballistája.

   

A 34 éves védő hétfőn beszélt erről a MOL által támogatott csapatok sajtóeseményén, amelyen a székesfehérvári futballklub mellett a Bajnokok Ligája-győztes Szolnoki Dózsa-Közgép férfi vízilabda-, a Fehérvár AV19 jégkorong-, a Szolnoki Olaj KK kosárlabda-, valamint a MOL-Pick Szeged kézilabdacsapata képviseltette magát egy-egy játékossal.
   
Juhász Roland megjegyezte, az Újpest elleni, botrányoktól sem mentes 2-2-es mérkőzés után - melyen szerinte egy olyan félidőt produkált az együttes, amely sem viselkedésben, sem játékban nem jellemző rá - rendet kellett tenni a fejekben, és ez sikerült, így szombaton a Mezőkövesd legyőzése nem jelentett gondot.
   
Hozzátette, nagyon jól érzi magát az új edző, Marko Nikolic irányítása alatt, ifjabb csapattársai mellett pedig ő is megfiatalodik. A bajnokságról megjegyezte, a téli szünetet megelőző összecsapásokon rajzolódik majd ki igazán, kik lesznek versenyben az aranyéremért, de most természetesen a velük pontazonossággal az élen álló Ferencváros tűnik a legnagyobb riválisnak.
   
A fehérvári jégkorongozók részéről Kóger Dániel elmondta, sérülését követően jól halad a rehabilitációja, már jeges edzéseken vesz részt, és remélhetőleg két-három héten belül visszatérhet. A csapat az elmúlt napokban rendkívül mély gödörből kászálódott ki, legutóbbi három mérkőzését megnyerte az osztrák bajnokságban. Kóger Dániel szerint a játékkal eddig sem volt gond, csak nem jöttek az eredmények. Bízik benne, hogy ez a tendencia most megfordult, és jelezte, továbbra is a rájátszásba jutás a cél.
   
Nagy Viktor - a Ferencvárossal szemben - szombaton európai Szuperkupát nyert a Szolnokkal. A világbajnok hálóőrnek nagy szerepe volt a sikerben, mivel ötméteresekkel dőlt el a trófea sorsa. Mint fogalmazott, nagyon jól kezdődik ez a szezon számukra, de sok és kemény munka vár még rájuk, ha meg akarják védeni a címeiket a bajnokságban, a kupában, vagy a Bajnokok Ligájában.
   
A nyári kosárlabda Európa-bajnokságon Vojvoda Dávid volt a 20 év után Eb-szereplő magyar csapat egyik legjobbja. A kosaras hangsúlyozta, fantasztikus volt a kontinensviadal, azonban ezt most már el kell felejteni, hiszen egy új szezon zajlik. Hozzátette, a Szolnok jelenleg a hazai pontvadászatban és az Európa Kupában is az élen áll. "Azt gondolom, képesek vagyunk arra, hogy mindkét porondon nagyot alkossunk" - jegyezte meg Vojvoda, aki elmondta, nagyon jól érzi magát Szolnokon, és jelenleg nincs benne a karrierjében a légióskodás.
   
A Szeged vasárnap simán kikapott a Rhein-Neckar Löwentől a Bajnokok Ligájában, Zubai Szabolcs szerint azonban nem kell sok jelentőséget tulajdonítani az elmúlt hetekben tapasztalt gyengébb szereplésnek. Ahogyan fogalmazott, ugyanúgy kell dolgozni, mint eddig, és akkor a csapat újra visszakerülhet abba a formába, amelyet korábban olyan csapatok ellen is megmutatott, mint például a BL-győztes Vardar Szkopje.
   
A MOL által szervezett eseményen a szendvics világnapja alkalmából a csapattagok egy-egy klubjukhoz köthető finomságot készítettek a kamerák előtt, Kóger Dániel például "három harmados", Nagy Viktor pedig vízi-halas szendvicset rakott össze, míg Zubai Szabolcs a szalámit, Juhász Roland a TV-paprikát, Vojvoda Dávid pedig az olajbogyót részesítette előnyben.

forrás: MTI
kép: vidi.hu
Show comments
Hide comments

0 Komentar:

Megjegyzés küldése

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

 

About

Blog berisi catatan tentang apa saja khususnya blogging. Sekadar berbagi informasi, pengalaman, atau pengetahuan.

Labels

1division-tabella 1division2-tabella 2 2division norra gotaland-tabella 2division-tabella 5 gól adó adok-veszek alibaba all star állatkert am.foci am.foci eredmények antik aranycsapat aranyköpés Arjen Robben átigazolás atlético madrid autó autópálya balaton sound baleset balhé barcelona baseball bayern münchen belgian third league-tabella benzin biliárd bkk bl bl-tabella bor box brexit bulvár bundesliga bundesliga-tabella bundesliga2-tabella busz büntetés casino celeb képek cfa-tabella challenge league-tabella chelsea coppa italia-tabella Cristiano Ronaldo csajos képek csalás Csányi Sándor csepel sc cska moszkva dabas dac Daniel Ricciardo danmarksserien-tabella Dárdai Pál David Beckham diáksport dns dopping dortmund dvsc dvtk eb edző egészség együnk finomat el el clásico el-tabella elektromos életrajz emlék építkezés érdekesség eredivisie-tabella eredmények erotika erste liga classic-tabella erste liga promotion-tabella esküvő eső et exqi league-tabella fa cup-tabella fa kupa facebook ferencváros fidesz fifa film fizetés fkf foci foci eredmények foci suli forma1 formula e futás gázolaj Georges Leekens get-liagen-tabella hagyaték hajduk split hal Harry herceg havazás hév hirdetés hma hockeyallsvenskan-tabella hoki hoki eredmények honvéd html hungaroring húsvét időjárás IFFHS ikea ikrek Inter internet ital játék jupiler league-tabella juventus kajak kakkonen-tabella kapcsolat káposzta kapus karácsony Karim Benzema kék-fény képek kézi kézi eredmények kiállítás koncert konyha korcsolya kosár kosár eredmények könyv közlekedés közvetítés kresz krikett krikett eredmények kritika kutya kvb la liga la liga-tabella league1-tabella leauge2-tabella lego leverkusen Lewis Hamilton liga adelante-tabella ligue 1-tabella ligue 2-tabella Lionel Messi liverpool logo lomantik lomtalanítás Luka Modric manchester united maraton megadta mercedes merénylet metró mind2 mk mls mls-tabella mlsz mobil képek Modric motor mozi nancy nasl-tabella national-tabella nb 1-tabetta nb 2 tabella nb1 nemteli nemzetek ligája Neymar Nikolics Nemanja nl nőnap olasz kupa oldalas óra Orbán Viktor orosz premier league-tabella öttusa parasport pdl-tabella pirotechnika planetárium pmfc poén politika premier league premier league-tabella program puskás akadémia Puskás Ferenc Puskás Ferenc-díj rallye rangadó real madrid red bull repülő robot röplabda röplabda eredmények rpl russian third league-tabella ryanair saláta Sebastian Vettel segunde b-tabella selfie seria a seria a-tabella seria b-tabella sérülés shl-tabella skoda snooker snooker eredmények sodoku sokXos spanyol kupa sport sportfogadás stadion star wars sunny super league-tabella superliga-tabella supra championship-tabella szerelem szerencsejáték szk szobor tabella takarítás támogatás tánc táplálkozás tél telefon tenisz eredmények terhesség tipp tippmix topklasse-tabella topklasse2-tabella tottenham tv újság u19-tabella udinese uefa újpest unibet us open-tabella usl pro league-tabella úszás utánpótlás ünnep valencia válogatott vasas vb vb-tabella vecsés veikkausliga-tabella vers videó videoton vízilabda wada wbo who wizzair wolverhampton ykkonen-tabella zene Zlatan Ibrahimovic