Kovács Katalint beiktatták a halhatatlan magyar sportolók közé

Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakozót hivatalosan is beiktatta tagjai közé a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete.

   

A csütörtöki ceremóniára a társaság évzáró vacsoráján került sor, amelyen Kárpáti György, az egyesület elnöke nyújtotta át az elit tagságot igazoló plakettet.
   
A 31-szeres világ- és 29-szeres Európa-bajnok versenyző méltatását Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke olvasta fel. Amint elhangzott, a Bp. Spartacus vízi telepéről indult Kovács Katalin saját bevallása szerint nem volt kimagasló tehetség, szorgalmának és kitartásának köszönhette, hogy a legjobbak közé emelkedett és sportága korszakos egyéniségévé vált.
   
"Hitvallása így szólt: mindig tedd azt, amiben hiszel és higgyél abban, amit teszel" - jelentette ki Schmidt, aki hozzátette, a kiváló kajakos pályafutása befejezése után sem szakadt el sportágától. "Tevékeny nagykövetünk, ő az a sportoló, aki képviseli értékeinket, támogatja fiataljainkat, egyéniségével és tudásával példát mutat, s eredményei mellett ezek az értékek teszik őt halhatatlanná".
   
"Nem gondoltam volna, hogy így meg fogok hatódni, nem is emlékszem, mikor történt velem ilyen" - kezdte mondandóját a halhatatlanok új tagja. "Nagyon büszke vagyok arra, hogy ehhez a társasághoz tartozhatok. Kisgyerekként sosem akartam elhinni, hogy egyszer belőlem is lehet nagy bajnok, aztán ahogy haladtam előre a pályafutásomban egyre inkább éreztem, hogy elérhető cél számomra. Mindent megtettem azért, hogy az álmaim valóra is váljanak. Jó érzéssel tölt el, hogy gyerekeknek és felnőtteknek én lehetek a példaképe" - fogalmazott az ünnepelt.
   
Kárpáti György az egyesület elnöke kerek születésnapja alkalmából köszöntötte az idén 80 éves Rejtő Ildikót és Kamuti Jenőt, továbbá a 65 esztendős Faragó Tamást.
   
A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületnek 21 tagja lehet, ha valaki meghal, a tagság választja meg az új tagot. A megtisztelő cím nem jár külön díjazással.

    A halhatatlanok tagsága (az egyesület honlapjáról):

Darnyi Tamás, Dunai Antal, Egerszegi Krisztina, Faragó Tamás, Wichmann Tamás, Gyulay Zsolt, Hegedűs Csaba, Kamuti Jenő, Kárpáti György, Keleti Ágnes, Kovács Katalin, Kulcsár Győző, Magyar Zoltán, Polgár Judit, Rejtő Ildikó, Vaskuti István, Székely Éva, Török Ferenc, Nagy Tímea, Kásás Tamás.

forrás: MTI
kép: MTI
Show comments
Hide comments

0 Komentar:

Megjegyzés küldése

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

 

About

Blog berisi catatan tentang apa saja khususnya blogging. Sekadar berbagi informasi, pengalaman, atau pengetahuan.

Labels

1division-tabella 1division2-tabella 2 2division norra gotaland-tabella 2division-tabella 5 gól adó adok-veszek alibaba all star állatkert am.foci am.foci eredmények antik aranycsapat aranyköpés Arjen Robben átigazolás atlético madrid autó autópálya balaton sound baleset balhé barcelona baseball bayern münchen belgian third league-tabella benzin biliárd bkk bl bl-tabella bor box brexit bulvár bundesliga bundesliga-tabella bundesliga2-tabella busz büntetés casino celeb képek cfa-tabella challenge league-tabella chelsea coppa italia-tabella Cristiano Ronaldo csajos képek csalás Csányi Sándor csepel sc cska moszkva dabas dac Daniel Ricciardo danmarksserien-tabella Dárdai Pál David Beckham diáksport dns dopping dortmund dvsc dvtk eb edző egészség együnk finomat el el clásico el-tabella elektromos életrajz emlék építkezés érdekesség eredivisie-tabella eredmények erotika erste liga classic-tabella erste liga promotion-tabella esküvő eső et exqi league-tabella fa cup-tabella fa kupa facebook ferencváros fidesz fifa film fizetés fkf foci foci eredmények foci suli forma1 formula e futás gázolaj Georges Leekens get-liagen-tabella hagyaték hajduk split hal Harry herceg havazás hév hirdetés hma hockeyallsvenskan-tabella hoki hoki eredmények honvéd html hungaroring húsvét időjárás IFFHS ikea ikrek Inter internet ital játék jupiler league-tabella juventus kajak kakkonen-tabella kapcsolat káposzta kapus karácsony Karim Benzema kék-fény képek kézi kézi eredmények kiállítás koncert konyha korcsolya kosár kosár eredmények könyv közlekedés közvetítés kresz krikett krikett eredmények kritika kutya kvb la liga la liga-tabella league1-tabella leauge2-tabella lego leverkusen Lewis Hamilton liga adelante-tabella ligue 1-tabella ligue 2-tabella Lionel Messi liverpool logo lomantik lomtalanítás Luka Modric manchester united maraton megadta mercedes merénylet metró mind2 mk mls mls-tabella mlsz mobil képek Modric motor mozi nancy nasl-tabella national-tabella nb 1-tabetta nb 2 tabella nb1 nemteli nemzetek ligája Neymar Nikolics Nemanja nl nőnap olasz kupa oldalas óra Orbán Viktor orosz premier league-tabella öttusa parasport pdl-tabella pirotechnika planetárium pmfc poén politika premier league premier league-tabella program puskás akadémia Puskás Ferenc Puskás Ferenc-díj rallye rangadó real madrid red bull repülő robot röplabda röplabda eredmények rpl russian third league-tabella ryanair saláta Sebastian Vettel segunde b-tabella selfie seria a seria a-tabella seria b-tabella sérülés shl-tabella skoda snooker snooker eredmények sodoku sokXos spanyol kupa sport sportfogadás stadion star wars sunny super league-tabella superliga-tabella supra championship-tabella szerelem szerencsejáték szk szobor tabella takarítás támogatás tánc táplálkozás tél telefon tenisz eredmények terhesség tipp tippmix topklasse-tabella topklasse2-tabella tottenham tv újság u19-tabella udinese uefa újpest unibet us open-tabella usl pro league-tabella úszás utánpótlás ünnep valencia válogatott vasas vb vb-tabella vecsés veikkausliga-tabella vers videó videoton vízilabda wada wbo who wizzair wolverhampton ykkonen-tabella zene Zlatan Ibrahimovic