Színes programmal és jégpályával várja a közönséget a Müpa Kultúr Kültér

Újcirkusz-produkciók, színházi előadások, könnyűzenei koncertek, gyerekműsorok a Müpa Sátorban és jégpálya is várja a közönséget a december 2-án, szombaton nyíló Müpa Kultúr Kültéren.



Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója az intézmény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a Müpa Sátorban hét közben délután és este fiatal és felnőtt közönségnek szóló produkciókat mutatnak be, hétvégén napközben pedig családi és gyermekprogramokat.
  
"A Müpa nemcsak kulturális központ, hanem különböző művészeti ágak és generációk találkozó helye" - mondta, hozzátéve, hogy ezen a speciális helyszínen, a sátorban is szeretnék tükrözni a Müpa műfaji sokszínűségét.
  
Mint mondta, a hazai produkciók mellett nemzetközi társulatokat és vendégeket is meghívtak.
  
Kiemelte: a Müpa melletti parkolóban felépült sátor nyitóelőadása a Bandart Ann-droid - Egy robotlány karácsonya című produkciója. A programok között van a Recirquel Újcirkusz Társulat, a Fauna Circus és a Losers Cirque Company előadása, továbbá a Jazzation, Takács Nikolas és Szőke Nikoletta koncertje is. A hétvégi programban szerepel a Kaláka, a Kolompos Együttes fellépése, a PASO pedig karibi hangulatú gyerekbulit tart.
  
A Recirquel Újcirkusz Társulat Cirkusz az Éjszakában című előadása mellett gyerekeknek készített matiné műsorral is jelentkezik, amelyben bepillantást enged az újcirkusz világának kulisszái mögé. A Fauna Circus kortárs cirkuszi társulat Fauna című darabját mutatja be, amelyben a nemzetközi csapat az akrobatikát ötvözi a fizikai színházzal, valamint az élő zenével. A színészekből, akrobatákból, illetve táncosokból álló cseh Losers Cirque Company Összeomlás című látványos produkcióját mutatja be a Müpa Sátor körporondján. A hétvégi programok között szerepel még a Kultúrpart-advent, Kálloy Molnár Péter és a Modern Art Orchestra pedig családi dzsessz-színházzal készül.
  
A Müpa Sátorban december végéig láthatók produkciók, az épület előtt megtalálható 400 négyzetméteres jégpálya január 28-ig várja a korcsolyázni vágyókat. Az átriumban az interaktív zenedoboz, a Müpa Hangjáték ünnepi kiadásával népszerű karácsonyi dallamokat lehet megszólaltatni december végéig.
  
A jégpályára a helyszíni jegypénztárban lehet karszalagot váltani, de a Müpa és a Müpa Sátor rendezvényeire, valamint a Ludwig Múzeum kiállításaira szóló belépővel egy alkalommal ingyenesen használható.

forrás: MTI
kép: Napocska.hu
Show comments
Hide comments

0 Komentar:

Megjegyzés küldése

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

 

About

Blog berisi catatan tentang apa saja khususnya blogging. Sekadar berbagi informasi, pengalaman, atau pengetahuan.

Labels

1division-tabella 1division2-tabella 2 2division norra gotaland-tabella 2division-tabella 5 gól adó adok-veszek alibaba all star állatkert am.foci am.foci eredmények antik aranycsapat aranyköpés Arjen Robben átigazolás atlético madrid autó autópálya balaton sound baleset balhé barcelona baseball bayern münchen belgian third league-tabella benzin biliárd bkk bl bl-tabella bor box brexit bulvár bundesliga bundesliga-tabella bundesliga2-tabella busz büntetés casino celeb képek cfa-tabella challenge league-tabella chelsea coppa italia-tabella Cristiano Ronaldo csajos képek csalás Csányi Sándor csepel sc cska moszkva dabas dac Daniel Ricciardo danmarksserien-tabella Dárdai Pál David Beckham diáksport dns dopping dortmund dvsc dvtk eb edző egészség együnk finomat el el clásico el-tabella elektromos életrajz emlék építkezés érdekesség eredivisie-tabella eredmények erotika erste liga classic-tabella erste liga promotion-tabella esküvő eső et exqi league-tabella fa cup-tabella fa kupa facebook ferencváros fidesz fifa film fizetés fkf foci foci eredmények foci suli forma1 formula e futás gázolaj Georges Leekens get-liagen-tabella hagyaték hajduk split hal Harry herceg havazás hév hirdetés hma hockeyallsvenskan-tabella hoki hoki eredmények honvéd html hungaroring húsvét időjárás IFFHS ikea ikrek Inter internet ital játék jupiler league-tabella juventus kajak kakkonen-tabella kapcsolat káposzta kapus karácsony Karim Benzema kék-fény képek kézi kézi eredmények kiállítás koncert konyha korcsolya kosár kosár eredmények könyv közlekedés közvetítés kresz krikett krikett eredmények kritika kutya kvb la liga la liga-tabella league1-tabella leauge2-tabella lego leverkusen Lewis Hamilton liga adelante-tabella ligue 1-tabella ligue 2-tabella Lionel Messi liverpool logo lomantik lomtalanítás Luka Modric manchester united maraton megadta mercedes merénylet metró mind2 mk mls mls-tabella mlsz mobil képek Modric motor mozi nancy nasl-tabella national-tabella nb 1-tabetta nb 2 tabella nb1 nemteli nemzetek ligája Neymar Nikolics Nemanja nl nőnap olasz kupa oldalas óra Orbán Viktor orosz premier league-tabella öttusa parasport pdl-tabella pirotechnika planetárium pmfc poén politika premier league premier league-tabella program puskás akadémia Puskás Ferenc Puskás Ferenc-díj rallye rangadó real madrid red bull repülő robot röplabda röplabda eredmények rpl russian third league-tabella ryanair saláta Sebastian Vettel segunde b-tabella selfie seria a seria a-tabella seria b-tabella sérülés shl-tabella skoda snooker snooker eredmények sodoku sokXos spanyol kupa sport sportfogadás stadion star wars sunny super league-tabella superliga-tabella supra championship-tabella szerelem szerencsejáték szk szobor tabella takarítás támogatás tánc táplálkozás tél telefon tenisz eredmények terhesség tipp tippmix topklasse-tabella topklasse2-tabella tottenham tv újság u19-tabella udinese uefa újpest unibet us open-tabella usl pro league-tabella úszás utánpótlás ünnep valencia válogatott vasas vb vb-tabella vecsés veikkausliga-tabella vers videó videoton vízilabda wada wbo who wizzair wolverhampton ykkonen-tabella zene Zlatan Ibrahimovic