vb2018 - Orosz-szaúdi nyitómeccs lesz

A házigazda Oroszország június 14-én a moszkvai Luzsnyiki Stadionban Szaúd-Arábiával találkozik a 2018-as labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzésén a Kremlben tartott pénteki csoportsorsolás alapján.
 

Az oroszokon és a szaúdiakon kívül Egyiptom és Uruguay került még az A csoportba.
 
A címvédő német válogatott Mexikó, Svédország és a Koreai Köztársaság csapatával mérkőzik meg a csoportküzdelmek során.
 
A legerősebbnek a D jelű négyes tűnik, amelyben a legutóbb ezüstérmes Argentína mellé a tavaly Eb-negyeddöntős Izlandot, az Eb-nyolcaddöntős Horvátországot, valamint Nigériát húzták ki. Szintén izgalmasan alakulhat az öt világbajnoki címével rekorder brazilok csoportja, amelyben a dél-amerikai csapatnak Svájccal, Szerbiával és Costa Ricával kell megküzdenie.
 
A csoportkör legnagyobb rangadóját az Európa-bajnok Portugália a 2008 és 2012 között két Eb- és egy vb-címet begyűjtő Spanyolországgal vívja. Ugyanakkor a papírforma szerint a két gárda kéz a kézben továbbjuthat, mivel Marokkó és Irán lesz még az ellenfelük.
 
Izland mellett a vb-mezőny másik újonca, Panama nyolcaddöntőbe jutására kevés esély van, mivel Belgiummal, Angliával és Tunéziával szerepel azonos kvartettben.
 
A nyolc csoportból az első két-két helyezett jut majd tovább, majd a nyolcaddöntőtől egyenes kieséses rendszerben folytatódik a torna, amelynek döntőjét július 15-én rendezik, szintén a Luzsnyiki Stadionban.

    A 2018-as világbajnokság csoportbeosztása:
A csoport: Oroszország, Szaúd-Arábia, Egyiptom, Uruguay
B csoport: Portugália, Spanyolország, Marokkó, Irán
C csoport: Franciaország, Ausztrália, Peru, Dánia
D csoport: Argentína, Izland, Horvátország, Nigéria
E csoport: Brazília, Svájc, Costa Rica, Szerbia
F csoport: Németország, Mexikó, Svédország, Koreai Köztársaság
G csoport: Belgium, Panama, Tunézia, Anglia
H csoport: Lengyelország, Szenegál, Kolumbia, Japán

forrás: MTI
Show comments
Hide comments

0 Komentar:

Megjegyzés küldése

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

 

About

Blog berisi catatan tentang apa saja khususnya blogging. Sekadar berbagi informasi, pengalaman, atau pengetahuan.

Labels

1division-tabella 1division2-tabella 2 2division norra gotaland-tabella 2division-tabella 5 gól adó adok-veszek alibaba all star állatkert am.foci am.foci eredmények antik aranycsapat aranyköpés Arjen Robben átigazolás atlético madrid autó autópálya balaton sound baleset balhé barcelona baseball bayern münchen belgian third league-tabella benzin biliárd bkk bl bl-tabella bor box brexit bulvár bundesliga bundesliga-tabella bundesliga2-tabella busz büntetés casino celeb képek cfa-tabella challenge league-tabella chelsea coppa italia-tabella Cristiano Ronaldo csajos képek csalás Csányi Sándor csepel sc cska moszkva dabas dac Daniel Ricciardo danmarksserien-tabella Dárdai Pál David Beckham diáksport dns dopping dortmund dvsc dvtk eb edző egészség együnk finomat el el clásico el-tabella elektromos életrajz emlék építkezés érdekesség eredivisie-tabella eredmények erotika erste liga classic-tabella erste liga promotion-tabella esküvő eső et exqi league-tabella fa cup-tabella fa kupa facebook ferencváros fidesz fifa film fizetés fkf foci foci eredmények foci suli forma1 formula e futás gázolaj Georges Leekens get-liagen-tabella hagyaték hajduk split hal Harry herceg havazás hév hirdetés hma hockeyallsvenskan-tabella hoki hoki eredmények honvéd html hungaroring húsvét időjárás IFFHS ikea ikrek Inter internet ital játék jupiler league-tabella juventus kajak kakkonen-tabella kapcsolat káposzta kapus karácsony Karim Benzema kék-fény képek kézi kézi eredmények kiállítás koncert konyha korcsolya kosár kosár eredmények könyv közlekedés közvetítés kresz krikett krikett eredmények kritika kutya kvb la liga la liga-tabella league1-tabella leauge2-tabella lego leverkusen Lewis Hamilton liga adelante-tabella ligue 1-tabella ligue 2-tabella Lionel Messi liverpool logo lomantik lomtalanítás Luka Modric manchester united maraton megadta mercedes merénylet metró mind2 mk mls mls-tabella mlsz mobil képek Modric motor mozi nancy nasl-tabella national-tabella nb 1-tabetta nb 2 tabella nb1 nemteli nemzetek ligája Neymar Nikolics Nemanja nl nőnap olasz kupa oldalas óra Orbán Viktor orosz premier league-tabella öttusa parasport pdl-tabella pirotechnika planetárium pmfc poén politika premier league premier league-tabella program puskás akadémia Puskás Ferenc Puskás Ferenc-díj rallye rangadó real madrid red bull repülő robot röplabda röplabda eredmények rpl russian third league-tabella ryanair saláta Sebastian Vettel segunde b-tabella selfie seria a seria a-tabella seria b-tabella sérülés shl-tabella skoda snooker snooker eredmények sodoku sokXos spanyol kupa sport sportfogadás stadion star wars sunny super league-tabella superliga-tabella supra championship-tabella szerelem szerencsejáték szk szobor tabella takarítás támogatás tánc táplálkozás tél telefon tenisz eredmények terhesség tipp tippmix topklasse-tabella topklasse2-tabella tottenham tv újság u19-tabella udinese uefa újpest unibet us open-tabella usl pro league-tabella úszás utánpótlás ünnep valencia válogatott vasas vb vb-tabella vecsés veikkausliga-tabella vers videó videoton vízilabda wada wbo who wizzair wolverhampton ykkonen-tabella zene Zlatan Ibrahimovic