Boldogtalanok a képernyőfüggő tizenévesek

Minél több időt töltenek az elektronikus eszközök monitorai előtt, annál boldogtalanabbak az amerikai tizenévesek egy nagy léptékű új tanulmány szerint.

 

A San Diegó-i Egyetem pszichológusai több mint egymillió amerikai tizenéves (nyolcadik, tizedik és tizenkettedik osztályos) adatait elemezték, amelyeket a Monitoring the Future című felmérésben gyűjtöttek - írta a ScienceDaily.com.

A telefonok, tabletek és számítógépek képernyői előtt videojátékkal, közösségi médiával, chateléssel töltött idő és az életükkel való elégedettség összefüggését vizsgálták meg.

A diákoknak olyan kérdésekre kellett felelniük, hogy milyen gyakran időznek telefonjuk, tabletjük, számítógépük előtt, mennyi időt töltenek szemtől szemben, valódi emberi társaságban és általában mennyire elégedettek az életükkel.

Azt találták, hogy akik több időt fordítanak a monitoraikra, kevésbé boldogok, mint akik sportra, újság- vagy magazinolvasásra, valóságos társas kapcsolatokra.

Jean M. Twenge, a San Diegó-i Egyetem pszichológiaprofesszora szerint a képernyő elé ragadva töltött idő fokozza a boldogtalanságot.

"Ugyan a tanulmány nem állapított meg ok-okozati összefüggést, számos korábbi kutatás mutatta ki, hogy a közösségi portálok használata boldogtalanságot vált ki, ám fordítva nem igaz: a boldogtalanság nem ösztönöz a közösségi média használatára és a teljes képernyőmegvonás sem vezet boldogsághoz" - magyarázta Twenge.

Az Emotion című szaklap hétfői számában közölt tanulmány szerint a legboldogabb tinik naponta egy óránál valamivel kevesebb időt töltenek a digitális eszközök előtt.

Az egyórás időtartamot meghaladva azonban a boldogtalanság együtt nő az egyre több gépidővel.

"A digitális média és a boldogság kulcsa a monitor előtti idő korlátozása. Fontos, hogy ne haladja meg a napi két órát, a barátokkal és mozgással töltött idő viszont nőjön, mert ez a két tevékenység biztosan kapcsolatos a boldogsággal" - mondta a kutató.

Az évtizedes trendeket vizsgálva a kutatócsoport ugyanennek a korosztálynak az 1990-es évektől kezdve felvett válaszait elemezte.

Azt találták, hogy a képernyős eszközök sokasodása egybeesett az amerikai tinik mért boldogságszintjének zuhanásával.

"A fiatalok elégedettsége az életükkel, önbecsülése és boldogsága meredeken csökkent 2012 után. Ez volt az az év, amikor először haladta meg az 50 százalékot az amerikaiak között az okostelefont használók aránya" - emelte ki Twenge.
Show comments
Hide comments

0 Komentar:

Megjegyzés küldése

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

 

About

Blog berisi catatan tentang apa saja khususnya blogging. Sekadar berbagi informasi, pengalaman, atau pengetahuan.

Labels

1division-tabella 1division2-tabella 2 2division norra gotaland-tabella 2division-tabella 5 gól adó adok-veszek alibaba all star állatkert am.foci am.foci eredmények antik aranycsapat aranyköpés Arjen Robben átigazolás atlético madrid autó autópálya balaton sound baleset balhé barcelona baseball bayern münchen belgian third league-tabella benzin biliárd bkk bl bl-tabella bor box brexit bulvár bundesliga bundesliga-tabella bundesliga2-tabella busz büntetés casino celeb képek cfa-tabella challenge league-tabella chelsea coppa italia-tabella Cristiano Ronaldo csajos képek csalás Csányi Sándor csepel sc cska moszkva dabas dac Daniel Ricciardo danmarksserien-tabella Dárdai Pál David Beckham diáksport dns dopping dortmund dvsc dvtk eb edző egészség együnk finomat el el clásico el-tabella elektromos életrajz emlék építkezés érdekesség eredivisie-tabella eredmények erotika erste liga classic-tabella erste liga promotion-tabella esküvő eső et exqi league-tabella fa cup-tabella fa kupa facebook ferencváros fidesz fifa film fizetés fkf foci foci eredmények foci suli forma1 formula e futás gázolaj Georges Leekens get-liagen-tabella hagyaték hajduk split hal Harry herceg havazás hév hirdetés hma hockeyallsvenskan-tabella hoki hoki eredmények honvéd html hungaroring húsvét időjárás IFFHS ikea ikrek Inter internet ital játék jupiler league-tabella juventus kajak kakkonen-tabella kapcsolat káposzta kapus karácsony Karim Benzema kék-fény képek kézi kézi eredmények kiállítás koncert konyha korcsolya kosár kosár eredmények könyv közlekedés közvetítés kresz krikett krikett eredmények kritika kutya kvb la liga la liga-tabella league1-tabella leauge2-tabella lego leverkusen Lewis Hamilton liga adelante-tabella ligue 1-tabella ligue 2-tabella Lionel Messi liverpool logo lomantik lomtalanítás Luka Modric manchester united maraton megadta mercedes merénylet metró mind2 mk mls mls-tabella mlsz mobil képek Modric motor mozi nancy nasl-tabella national-tabella nb 1-tabetta nb 2 tabella nb1 nemteli nemzetek ligája Neymar Nikolics Nemanja nl nőnap olasz kupa oldalas óra Orbán Viktor orosz premier league-tabella öttusa parasport pdl-tabella pirotechnika planetárium pmfc poén politika premier league premier league-tabella program puskás akadémia Puskás Ferenc Puskás Ferenc-díj rallye rangadó real madrid red bull repülő robot röplabda röplabda eredmények rpl russian third league-tabella ryanair saláta Sebastian Vettel segunde b-tabella selfie seria a seria a-tabella seria b-tabella sérülés shl-tabella skoda snooker snooker eredmények sodoku sokXos spanyol kupa sport sportfogadás stadion star wars sunny super league-tabella superliga-tabella supra championship-tabella szerelem szerencsejáték szk szobor tabella takarítás támogatás tánc táplálkozás tél telefon tenisz eredmények terhesség tipp tippmix topklasse-tabella topklasse2-tabella tottenham tv újság u19-tabella udinese uefa újpest unibet us open-tabella usl pro league-tabella úszás utánpótlás ünnep valencia válogatott vasas vb vb-tabella vecsés veikkausliga-tabella vers videó videoton vízilabda wada wbo who wizzair wolverhampton ykkonen-tabella zene Zlatan Ibrahimovic