Barcelonai futballfilozófia: a labda a kincs

A labdabirtoklás elsődlegességére hívta fel a figyelmet Joan Vila Bosch, az FC Barcelona módszertani igazgatója, aki Carles Rexach, a klub elnöki tanácsadója társaságában részt vesz a Testnevelési Egyetem szerdai edzőtovábbképzésén a Groupama Arénában.

 

Az M1 aktuális csatornán kedden este azt mondta, egy játékmódszert, egy modellt szeretnének megismertetni az érdeklődőkkel.
   
"Ennek az az alapja, hogy a labda a mi kincsünk. Nem a kaput kell védeni vagy támadni, hanem a labdára kell nagyon vigyázni. Mert egy csapat a labda nélkül nem uralhatja a játékot" - hangsúlyozta. Emlékeztetett rá, hogy ez az a filozófia, melyet annak idején Johan Cruyff és Carles Rexach honosított meg a katalán klubban. 
   
"Együtt játszottunk a csapatban, utána pedig edzőként folytattuk ott a pályafutásunkat. Megpróbáltuk mindenkitől a legjobb elemeket átemelni, tulajdonképpen ebből alakult ki ez a koncepció" - emlékezett vissza Rexach, aki Cruyff mellett másodedzőként tevékenykedett.
   
Arra a kérdésre, hogy mennyire nehéz a filozófiát a mai napig megőrizni, Vila úgy reagált, hogy "nagyon nehéz, mert létrehozni valamit, építkezni mindig sokkal nehezebb, mint rombolni".
   
"Sok csapatnál az az elképzelés, hogy nem számít a labda, nekünk pedig az a legfontosabb. Ezt a filozófiát életben tartani és a gyakorlatba átültetni az egész klubban, nagyon nehéz" - tette hozzá.
   
A beszélgetésben előkerült Lionel Messi szerződtetése is, amiről Rexach azt mondta, annak idején nehéz volt meggyőzni a klubot.
   
"Akadt, aki azt mondta, nagyon jól játszik, volt, aki szerint csodálatosan futballozik, de kicsi, mások szerint pedig mivel külföldi, nem tudjuk szerződtetni. Azt mondtam, rendben, nézzük meg egy meccsen, hogy akarjuk-e vagy nem, de előre mondták nekem, nagyon jónak kell lennie ahhoz, hogy külföldit szerződtessünk. Aztán az első öt percben látszott, hogy más" - elevenítette fel a 2000 őszén történteket Rexach, hozzátéve: "nem kell érteni a futballhoz ahhoz, hogy lássuk, Messi a legjobb".
   
Mint mondta, a klub húzta az időt, nem akart megszületni a 13 éves argentin labdarúgó szerződése, így ő maga írt egy alkalommal egy szalvétára két mondatot, hogy megnyugtassa Messi apját.
   
"Aláírtuk, ezzel megnyugodott" - mondta.
   
A mai Barcelonára visszatérve Vila úgy fogalmazott, még mindig elsősorban saját nevelésű játékosokra akarnak építeni, még ha ez nem is mindig sikerül. Már csak azért sem - indokolt -, mert nem minden korosztály egyforma, ráadásul angol klubok is vittek el tőlük komoly ajánlatokkal fiatal labdarúgókat.
   
A Barcelona áprilisban saját nevelésű futballista nélkül játszott a Celta Vigóval, ami előzőleg 16 éve, éppen Rexach edzősködése idején fordult elő. A szakember erre úgy reagált, akkor hirtelen kellett beugrani a menesztett elődje helyére, és nem állt rendelkezésre megfelelő keret, de ő azt vallotta, hogy ha a Barcelona jó akar lenni, akkor a többségnek náluk nevelkedett játékosnak kell lennie.
   
"A Barcelonában futballozni nem csak játék, ez egy életérzés. Azt mondjuk, hogy a Barcelona több mint egy klub" - utalt a klub jelmondatára.

forrás: MTI
Show comments
Hide comments

0 Komentar:

Megjegyzés küldése

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

 

About

Blog berisi catatan tentang apa saja khususnya blogging. Sekadar berbagi informasi, pengalaman, atau pengetahuan.

Labels

1division-tabella 1division2-tabella 2 2division norra gotaland-tabella 2division-tabella 5 gól adó adok-veszek alibaba all star állatkert am.foci am.foci eredmények antik aranycsapat aranyköpés Arjen Robben átigazolás atlético madrid autó autópálya balaton sound baleset balhé barcelona baseball bayern münchen belgian third league-tabella benzin biliárd bkk bl bl-tabella bor box brexit bulvár bundesliga bundesliga-tabella bundesliga2-tabella busz büntetés casino celeb képek cfa-tabella challenge league-tabella chelsea coppa italia-tabella Cristiano Ronaldo csajos képek csalás Csányi Sándor csepel sc cska moszkva dabas dac Daniel Ricciardo danmarksserien-tabella Dárdai Pál David Beckham diáksport dns dopping dortmund dvsc dvtk eb edző egészség együnk finomat el el clásico el-tabella elektromos életrajz emlék építkezés érdekesség eredivisie-tabella eredmények erotika erste liga classic-tabella erste liga promotion-tabella esküvő eső et exqi league-tabella fa cup-tabella fa kupa facebook ferencváros fidesz fifa film fizetés fkf foci foci eredmények foci suli forma1 formula e futás gázolaj Georges Leekens get-liagen-tabella hagyaték hajduk split hal Harry herceg havazás hév hirdetés hma hockeyallsvenskan-tabella hoki hoki eredmények honvéd html hungaroring húsvét időjárás IFFHS ikea ikrek Inter internet ital játék jupiler league-tabella juventus kajak kakkonen-tabella kapcsolat káposzta kapus karácsony Karim Benzema kék-fény képek kézi kézi eredmények kiállítás koncert konyha korcsolya kosár kosár eredmények könyv közlekedés közvetítés kresz krikett krikett eredmények kritika kutya kvb la liga la liga-tabella league1-tabella leauge2-tabella lego leverkusen Lewis Hamilton liga adelante-tabella ligue 1-tabella ligue 2-tabella Lionel Messi liverpool logo lomantik lomtalanítás Luka Modric manchester united maraton megadta mercedes merénylet metró mind2 mk mls mls-tabella mlsz mobil képek Modric motor mozi nancy nasl-tabella national-tabella nb 1-tabetta nb 2 tabella nb1 nemteli nemzetek ligája Neymar Nikolics Nemanja nl nőnap olasz kupa oldalas óra Orbán Viktor orosz premier league-tabella öttusa parasport pdl-tabella pirotechnika planetárium pmfc poén politika premier league premier league-tabella program puskás akadémia Puskás Ferenc Puskás Ferenc-díj rallye rangadó real madrid red bull repülő robot röplabda röplabda eredmények rpl russian third league-tabella ryanair saláta Sebastian Vettel segunde b-tabella selfie seria a seria a-tabella seria b-tabella sérülés shl-tabella skoda snooker snooker eredmények sodoku sokXos spanyol kupa sport sportfogadás stadion star wars sunny super league-tabella superliga-tabella supra championship-tabella szerelem szerencsejáték szk szobor tabella takarítás támogatás tánc táplálkozás tél telefon tenisz eredmények terhesség tipp tippmix topklasse-tabella topklasse2-tabella tottenham tv újság u19-tabella udinese uefa újpest unibet us open-tabella usl pro league-tabella úszás utánpótlás ünnep valencia válogatott vasas vb vb-tabella vecsés veikkausliga-tabella vers videó videoton vízilabda wada wbo who wizzair wolverhampton ykkonen-tabella zene Zlatan Ibrahimovic