Az MLSZ produktivitási rendszerrel újította meg a "fiatalszabályt"

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) keddi elnökségi ülésén elfogadta a klubok új ösztönzési rendszerét, amelynek középpontjában a tehetséges játékosok kinevelése áll.

    

"A fiatal játékosok szerepeltetését célzó közvetlen ösztönzés helyébe a kizárólag objektív eredményességen alapuló produktivitási pontszám lép. A nyártól élesben induló rendszerben az egyesületek annak figyelembevételével jutnak hozzá a működési alapforrásokhoz és kiegészítő támogatásokhoz, hogy képzésük során hány professzionális labdarúgót nevelnek ki" - olvasható az MLSZ honlapján, ahol az is kiderül, az új támogatási rendszerben a női szakág egyesületei és labdarúgói is részt vesznek.
   
Az MLSZ vezető testülete úgy ítélte meg, hogy a fiatalok játéklehetőségét az elmúlt években támogató, úgynevezett "fiatalszabály" jó irányba tett lépés volt, de az élvonalban nem minden profi klub számára jelentett valódi ösztönzést. Ezért döntött úgy a szövetség, hogy a minőségi utánpótlás-nevelést támogató új eszközt vezet be: a produktivitási rendszert, amely kizárólag a teljesítmény, a pályán töltött idő alapján honorálja a játékosokat nevelő egyesületeket.
   
"A szövetség céljai változatlanok: a magyar futball csak akkor lehet sikeres, ha egyre több minőségi fiatal magyar labdarúgó kap lehetőséget a szereplésre" - szögezte le az MLSZ.
   
Az új pénzelosztási szabályok szerint valamennyi utánpótlás-neveléssel foglalkozó sportszervezet alaptámogatásban részesül a TAO-rendszeren keresztül, aminek mértéke igazodik az egyesület méretéhez és szintjéhez. Ezzel szemben produktivitási támogatásban kizárólag azok a sportszervezetek részesülnek majd, amelyek érdemi mértékben részt vettek profi és/vagy utánpótlás és felnőtt válogatottban szereplő játékos nevelésében. A támogatást pontszámítási rendszer alapján határozza meg a szövetség: minél több, minél magasabb szinten szereplő futballistát nevel egy klub, annál magasabb anyagi támogatást kap.
   
Emellett megmarad a közelmúltban bevezetett nevelési költségtérítési rendszer, amelyben a klubok egymás felé fizetik a nevelési költségtérítést a profi szerződéssel nem rendelkező játékosok átigazolása során. Ennek célja - az MLSZ szerint - az átgondolt átigazolási politika és a nevelőegyesületek képzési munkájának elismerése.
   
"A férfi NB I jövő évi versenykiírása is tartalmazza a korábbi években különböző mértékben alkalmazott, hazai játékosok szerepeltetésének támogatását: az előírás szerint egy csapat legfeljebb tíz külföldi kerettag versenyengedélyét válthatja ki. Az NB II-ben mind a hazai játékosokra, mind a fiatal játékosokra vonatkozó eszközrendszer változatlan marad" - áll az elnökségi ülésről szóló beszámolóban.
   
Az elmúlt idényekben az MLSZ a "fiatalszabállyal" anyagilag ösztönözte, hogy egy csapat U20-as játékost szerepeltessen, illetve legfeljebb három külföldi labdarúgó lépjen pályára.
   
Az ülésen a versenyszabályzatot is módosították, így például a később pótolt mérkőzések esetében az újonnan igazolt játékosok is pályára léphetnek. A mérkőzéseket a félbeszakadt állapotot rögzítő módon kell folytatni, azaz kiállítás esetén tíz emberrel, cserelehetőség kimerítése esetén a folytatásban is azok nélkül. Szintén változást jelent, hogy nemcsak egy órával a mérkőzések kezdete előtt, hanem - amennyiben a hazai csapat időben tájékoztatja az érintetteket - a mérkőzés előtt 5-10 perccel és a szünetben is van lehetőség a pálya locsolására.
   
Az elnökség áttekintette és elfogadta az MLSZ felnőttképzési intézetének hároméves programtervezetét, ennek keretében igény esetén újabb tanfolyamok indulnak az UEFA-akkreditációval rendelkező kapus- és futsaledző-képzésben, a csapatorvosképzésben, az erőnléti edző, valamint a fizioterapeuta-gyógytornász programban és a pályakarbantartó oktatásban. A szakemberképzés szélesítésének fontos új eleme a sportigazgatók, valamint klubügyvezetők, továbbá a videóelemzők és játékosmegfigyelők számára összeállított képzési program, amelyeket nemzetközi szakemberek és szakanyagok bevonásával bonyolít majd le a felnőttképzési intézet.
   
Az ülésen az elnökség április 27-ére tűzte ki a 2018-as rendes küldöttközgyűlés időpontját, a helyszín a telki edzőközpont lesz.
Show comments
Hide comments

0 Komentar:

Megjegyzés küldése

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

 

About

Blog berisi catatan tentang apa saja khususnya blogging. Sekadar berbagi informasi, pengalaman, atau pengetahuan.

Labels

1division-tabella 1division2-tabella 2 2division norra gotaland-tabella 2division-tabella 5 gól adó adok-veszek alibaba all star állatkert am.foci am.foci eredmények antik aranycsapat aranyköpés Arjen Robben átigazolás atlético madrid autó autópálya balaton sound baleset balhé barcelona baseball bayern münchen belgian third league-tabella benzin biliárd bkk bl bl-tabella bor box brexit bulvár bundesliga bundesliga-tabella bundesliga2-tabella busz büntetés casino celeb képek cfa-tabella challenge league-tabella chelsea coppa italia-tabella Cristiano Ronaldo csajos képek csalás Csányi Sándor csepel sc cska moszkva dabas dac Daniel Ricciardo danmarksserien-tabella Dárdai Pál David Beckham diáksport dns dopping dortmund dvsc dvtk eb edző egészség együnk finomat el el clásico el-tabella elektromos életrajz emlék építkezés érdekesség eredivisie-tabella eredmények erotika erste liga classic-tabella erste liga promotion-tabella esküvő eső et exqi league-tabella fa cup-tabella fa kupa facebook ferencváros fidesz fifa film fizetés fkf foci foci eredmények foci suli forma1 formula e futás gázolaj Georges Leekens get-liagen-tabella hagyaték hajduk split hal Harry herceg havazás hév hirdetés hma hockeyallsvenskan-tabella hoki hoki eredmények honvéd html hungaroring húsvét időjárás IFFHS ikea ikrek Inter internet ital játék jupiler league-tabella juventus kajak kakkonen-tabella kapcsolat káposzta kapus karácsony Karim Benzema kék-fény képek kézi kézi eredmények kiállítás koncert konyha korcsolya kosár kosár eredmények könyv közlekedés közvetítés kresz krikett krikett eredmények kritika kutya kvb la liga la liga-tabella league1-tabella leauge2-tabella lego leverkusen Lewis Hamilton liga adelante-tabella ligue 1-tabella ligue 2-tabella Lionel Messi liverpool logo lomantik lomtalanítás Luka Modric manchester united maraton megadta mercedes merénylet metró mind2 mk mls mls-tabella mlsz mobil képek Modric motor mozi nancy nasl-tabella national-tabella nb 1-tabetta nb 2 tabella nb1 nemteli nemzetek ligája Neymar Nikolics Nemanja nl nőnap olasz kupa oldalas óra Orbán Viktor orosz premier league-tabella öttusa parasport pdl-tabella pirotechnika planetárium pmfc poén politika premier league premier league-tabella program puskás akadémia Puskás Ferenc Puskás Ferenc-díj rallye rangadó real madrid red bull repülő robot röplabda röplabda eredmények rpl russian third league-tabella ryanair saláta Sebastian Vettel segunde b-tabella selfie seria a seria a-tabella seria b-tabella sérülés shl-tabella skoda snooker snooker eredmények sodoku sokXos spanyol kupa sport sportfogadás stadion star wars sunny super league-tabella superliga-tabella supra championship-tabella szerelem szerencsejáték szk szobor tabella takarítás támogatás tánc táplálkozás tél telefon tenisz eredmények terhesség tipp tippmix topklasse-tabella topklasse2-tabella tottenham tv újság u19-tabella udinese uefa újpest unibet us open-tabella usl pro league-tabella úszás utánpótlás ünnep valencia válogatott vasas vb vb-tabella vecsés veikkausliga-tabella vers videó videoton vízilabda wada wbo who wizzair wolverhampton ykkonen-tabella zene Zlatan Ibrahimovic