Roberto Baggio a FuNino edzésmódszert ismertette Debrecenben

Roberto Baggio ismertette kedden az "edzők edzőjével", a két éve elhunyt Horst Weinnel kidolgozott FuNino edzésmódszert a debreceni futballegyetemen.

    

A Debreceni Egyetem (DE) sporttudományi oktatóközpontját zsúfolásig megtöltő több mint 300 hazai és a külföldi futballedzőnek az egykori aranylabdás olasz válogatott játékos, a komplex utánpótlás-nevelő program elnöke mellett Marcello Nardini szakmai vezető tartott elméleti előadásokat és vezetett gyakorlati bemutatót a kétnapos továbbképzésen. Utóbbiakon 150 gyerek, a debreceni Olasz Focisuli tagjai is részt vettek.
   
Az előadásból kiderült, a programot már a világ 31 országban alkalmazzák, 15 ezer edzőt képeztek eddig a spanyol FC Barcelonától a kolumbiai Sante Féig. A FuNino a Spanyol Labdarúgó Szövetség hivatalos oktatókönyve, amely egy optimális képzési modell a fiatal játékosok kreatív teljesítőképességének fejlesztésére. A program mottója az "edzők edzőjének" hitvallását tükrözi, miszerint "a jövő futballja mindig a fejben kezdődik és a lábban végződik."
   
Hegedűs Gábor, a debreceni Olasz Focisuli igazgatója, a futballegyetem társszervezője elmondta: a program a korosztályos képzés egymásra épülése miatt öt modulból áll. A továbbképzés-sorozat egy komplex utánpótlás-oktatási anyagot tartalmaz életkornak, pályanagyságnak és korosztályos létszámnak megfelelően, az alapoktól egészen a felnőtt csapatig eljutva - legyen szó profi vagy amatőr egyesületről.
   
A módszer különlegessége, hogy a fiatal sportolók kreatív teljesítőképességének fejlesztését orvostudományi vonatkozásban is vizsgálja, az agy kinetikájának (BrainKinetic) működésére alapozva. A szakmai stábnak idegtudományi és agykutató specialista is a tagja. A debreceni futballegyetem keretében kedden és szerdán az első két modult, a 6-14 éves korosztályra vonatkozó ismereteket sajátíthatják el a résztvevők. Megismerhetik a FuNino képzési modellt, a BrainKinetic alapjait, az oktató és korrekciós játékokat, amelyek lehetővé teszik a játékolvasást a pályán, a kollektív játék alapjait, a vizuális stratégiákat és formálják a munkamemóriát.
   
Az oktatói stáb tagja minden idők egyik legnépszerűbb olasz labdarúgója, Roberto Baggio, aki 56-szor szerepelt az olasz válogatottban, amellyel világbajnoki ezüst- és bronzérmet is nyert. Baggio játszott többek között a Juventus, az AC Milan és az Internazionale színeiben is, a nemzetközi szövetség (FIFA) 1993-ban az Év játékosává választotta, abban az évben Aranylabdát is kapott. A Juventusszal 1993-ban UEFA Kupa-győztes támadó 2007 óta a Roby Baggio-Horst Wein FuNino program elnöke.
   
A kétnapos debreceni képzésre a hazaiak mellett Romániából, Ukrajnából, Szlovákiából, Oroszországból, Lengyelországból és Egyiptomból is érkeztek edzők.
   
A szervezők tájékoztatása szerint a magyarországi FuNino-képzés a magyar szövetség (MLSZ) licencmegújító, kreditpontszerző továbbképzése, a mind az öt modult elvégzők hivatalos FuNino Certifice diplomát kapnak. Az edzésmódszert az MLSZ Bozsik-programja is beépíti képzési rendszerébe.
   
A debreceni futballegyetem első kurzusai egyébként 2015-ben kezdődtek. Akkor az azóta elhunyt Horst Wein Debrecenben részletesen ismertette azt az edzéstechnikát, amelyet különböző korosztályú gyerekek képzésére dolgozott ki, s amelyet már hatékonyan alkalmaznak Németországban. A tréner a gondolkodást nevezte a legfontosabb erénynek, ami szerinte megelőzi a fizikai erőnlétet is. Szavai szerint "a fejben kezdődik az a gondolat, ami a lábban végződik" és a labdarúgásban eredményre vezet.
    
Szilvássy Zoltán, a DE rektora a debreceni futballegyetemről elmondta: a programsorozat célja a hazai utánpótlás bekapcsolása a nemzetközi vérkeringésbe, együttműködés a külföldi felsőoktatási intézmények sportirányú projektjeivel, valamint a nemzetközi tapasztalatok bevonása a hazai szakmai gondolkodásba.
   
"A konferencia részeként nemzetközileg elismert szakemberek tartottak már edzőképzést Debrecenben, amelynek célja, hogy az utánpótlásképzésben dolgozók hozzájussanak modern, nemzetközi szintű ismeretekhez" - mutatott rá Bács Zoltán, a DE kancellárja. 
   
Európa futballnemzeteinek legjobb utánpótlás-képzési szakemberei oktattak már a Debreceni futballegyetemen: Horst Wein mellett előadást és gyakorlati bemutatót tartott többek között az olasz utánpótlás-igazgató Maurizio Viscidi, valamint az AC Milan, az Ajax Amsterdam, a Real Madrid akadémiájának trénerei, de bemutatta Debrecenben a brazil utánpótlás-képzési programot Joel Cornelli edző, testnevelő tanár, az olasz Alessandro Sarocco pedig a koordinációs edzők utánpótlásképzésben betöltött szerepét elemezte a magyar szakembereknek. Ez a sorozat folytatódott most a Horst Wein és Roby Baggio nevével fémjelzett FuNino-program oktatásával.
Show comments
Hide comments

0 Komentar:

Megjegyzés küldése

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

 

About

Blog berisi catatan tentang apa saja khususnya blogging. Sekadar berbagi informasi, pengalaman, atau pengetahuan.

Labels

1division-tabella 1division2-tabella 2 2division norra gotaland-tabella 2division-tabella 5 gól adó adok-veszek alibaba all star állatkert am.foci am.foci eredmények antik aranycsapat aranyköpés Arjen Robben átigazolás atlético madrid autó autópálya balaton sound baleset balhé barcelona baseball bayern münchen belgian third league-tabella benzin biliárd bkk bl bl-tabella bor box brexit bulvár bundesliga bundesliga-tabella bundesliga2-tabella busz büntetés casino celeb képek cfa-tabella challenge league-tabella chelsea coppa italia-tabella Cristiano Ronaldo csajos képek csalás Csányi Sándor csepel sc cska moszkva dabas dac Daniel Ricciardo danmarksserien-tabella Dárdai Pál David Beckham diáksport dns dopping dortmund dvsc dvtk eb edző egészség együnk finomat el el clásico el-tabella elektromos életrajz emlék építkezés érdekesség eredivisie-tabella eredmények erotika erste liga classic-tabella erste liga promotion-tabella esküvő eső et exqi league-tabella fa cup-tabella fa kupa facebook ferencváros fidesz fifa film fizetés fkf foci foci eredmények foci suli forma1 formula e futás gázolaj Georges Leekens get-liagen-tabella hagyaték hajduk split hal Harry herceg havazás hév hirdetés hma hockeyallsvenskan-tabella hoki hoki eredmények honvéd html hungaroring húsvét időjárás IFFHS ikea ikrek Inter internet ital játék jupiler league-tabella juventus kajak kakkonen-tabella kapcsolat káposzta kapus karácsony Karim Benzema kék-fény képek kézi kézi eredmények kiállítás koncert konyha korcsolya kosár kosár eredmények könyv közlekedés közvetítés kresz krikett krikett eredmények kritika kutya kvb la liga la liga-tabella league1-tabella leauge2-tabella lego leverkusen Lewis Hamilton liga adelante-tabella ligue 1-tabella ligue 2-tabella Lionel Messi liverpool logo lomantik lomtalanítás Luka Modric manchester united maraton megadta mercedes merénylet metró mind2 mk mls mls-tabella mlsz mobil képek Modric motor mozi nancy nasl-tabella national-tabella nb 1-tabetta nb 2 tabella nb1 nemteli nemzetek ligája Neymar Nikolics Nemanja nl nőnap olasz kupa oldalas óra Orbán Viktor orosz premier league-tabella öttusa parasport pdl-tabella pirotechnika planetárium pmfc poén politika premier league premier league-tabella program puskás akadémia Puskás Ferenc Puskás Ferenc-díj rallye rangadó real madrid red bull repülő robot röplabda röplabda eredmények rpl russian third league-tabella ryanair saláta Sebastian Vettel segunde b-tabella selfie seria a seria a-tabella seria b-tabella sérülés shl-tabella skoda snooker snooker eredmények sodoku sokXos spanyol kupa sport sportfogadás stadion star wars sunny super league-tabella superliga-tabella supra championship-tabella szerelem szerencsejáték szk szobor tabella takarítás támogatás tánc táplálkozás tél telefon tenisz eredmények terhesség tipp tippmix topklasse-tabella topklasse2-tabella tottenham tv újság u19-tabella udinese uefa újpest unibet us open-tabella usl pro league-tabella úszás utánpótlás ünnep valencia válogatott vasas vb vb-tabella vecsés veikkausliga-tabella vers videó videoton vízilabda wada wbo who wizzair wolverhampton ykkonen-tabella zene Zlatan Ibrahimovic